Kivégezték Kínában a novemberben 35 embert halálra gázoló férfit
Pénteken halálra ítélték, hétfőn pedig végre is hajtották az ítéletet a 62 éves férfival szemben.
Pénteken halálra ítélték, hétfőn pedig végre is hajtották az ítéletet a 62 éves férfival szemben.
Hilde Coppi német ellenálló volt, a nácik 1944-ben végezték ki. A fiát a börtönben szülte meg, ő ma 82 éves. A Vörös Zenekar nevű ellenállócsoportról Andreas Dresen készített játékfilmet Szeretettel, a ti Hildétek címmel. Mi történik, ha a legjobb barátod bevallja, hogy jelentett rólad a Stasinak? Helyes volt az AfD-t kitiltani a Berlinale nyitógálájáról? A kortárs német film biztos kezű mesterével Zoomon beszélgettünk.
A leköszönő elnök 2020-ban a halálbüntetés eltörlésével kampányolt, utódja azonban újraindíthatja a kivégzéseket.
Truong My Lan akkor kérheti a bírót az ítélet felülvizsgálatára, ha az elsikkasztott 16,4 milliárd dollár kétharmadát visszafizeti, ebből eddig 400 milliót sikerült összegyűjtenie.
Rico Krieger néhány napja sírva könyörgött a posztszovjet ország állami tévéjében a német kancellárnak, hogy mentse meg az életét.
A nő neve sajtóértesülések szerint Aszma Mohamed és a jezidik elleni népirtásban, valamint terrorcselekményekben való részvételért ítélték el.
Állítólag egy lövöldözésben vettek részt. Svédország tiltakozik az ítélet ellen.
Japánban a halálos ítéletet akasztással hajtják végre.
Újra lecsapott az észak-koreai „igazságszolgáltatás”: a rendőrök egy Bibliát találtak egy lakásban és a törvényeknek megfelelően az ott élő család valamennyi tagját – köztük egy kétéves gyereket is – életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték.
A halálra ítélt férfit "világi romlottsággal" vádolták és azzal, hogy "Isten ellensége", ami az iráni jog szerinti egyik legsúlyosabb bűncselekmény. A teheráni bíróság még bűnösnek találta egy kormányzati épület felgyújtásában, a közrend megzavarásában és a nemzetbiztonság veszélyeztetésében is.
Nikulint meglőtték, de nem halt bele sérüléseibe.
Mindkét brit férfi évek óta Ukrajnában él és már négy éve az ukrán hadseregnél szolgálnak.
Zaida Catalant és Michael Sharpot 2017-ben rabolták el és ölték meg.
Az igazságügyi tárca szerint a kivégzettek terrorcselekményeket követtek el.
Négy beteg halt bele abba, hogy szívműtétük után levegővel oltották be őket.
Toomaj Szalehi dalaiban nyíltan kiállt a Mahsza Amini halála miatt tüntetők mellett.
Truong My Lan egy bank vezetőjeként fedőcégeknek nyújtott hiteleket zsebelt be.
Az államban 2021 óta tizenkét elítélten hajtottak végre halálos ítéletet.
A következő két évben 25 elítéltet akarnak kivégezni, pedig szakértők szerint felmerülnek kérdések a rabok mentális állapotáról, sőt az esetleges ártatlanságáról is, nem is szólva arról, hogy az államban az elmúlt időszakban többször is rosszul sült el a halálos injekciók beadása.
A közösségi médiában tettek megjegyzéseket Mohamed prófétára.